Avagy repülési etikett, amit jó lenne újra megtanulni

Van valami egészen sajátos a repülésben. Néhány óra alatt összezsúfolódik több száz ember egy szűk térbe, akiknek különböző élethelyzetük, szokásuk, temperamentumuk és – nem utolsósorban – elképzelésük van arról, hogyan illik viselkedni mások között.

És valahogy úgy tűnik, minél olcsóbb a repülőjegy, annál többen érzik úgy, hogy a jó modor is fakultatív szolgáltatás.

Pedig nem az.

Repülési etikett – van ilyen egyáltalán? Aki rendszeresen utazik repülővel, különösen fapados járatokon, biztosan találkozott már furcsa helyzetekkel: valaki előre furakszik a sorban, mások a megengedettnél több csomagot próbálnak felvinni, elfoglalják mások helyét vagy éppen leszálláskor nem hagynak időt a többieknek. Pedig a repülőgépen való viselkedésnek is vannak íratlan szabályai. Nem bonyolultak – leginkább figyelemről, türelemről és egymás tiszteletéről szólnak.

A fapados repülőjegy nem jelent fapados viselkedést. A kis lábtér nem jelenti azt, hogy a másik ember terét sem kell tiszteletben tartani. Az, hogy egy repülőútért kevesebbet fizettünk, nem jelenti azt, hogy felmentést kaptunk az alapvető társadalmi normák alól.

Az utóbbi időben egyre több olyan helyzettel találkozom a repülés során, amikor egyszerűen csak azt érzem: emberek elfelejtették, hogy nem egyedül utaznak.

A sorban állás nem egyéni sportág

Kezdjük már az indulásnál.

Ott áll az ember a beszállókapunál, szépen kivárja a sorát, kezében az úti okmányokkal, telefon nélkül matatva, hogy amikor ő következik, minden gördülékenyen menjen.

Aztán valaki megérkezik az utolsó pillanatban, és természetesen azonnal előre szeretne menni. Gyerek van vele. Kisgyerekkel utazni természetesen nem könnyű. Egyetlen szülőtől sem várható el, hogy a gyerekével együtt úgy utazzon, mintha egyedül lenne. És ahol a légitársaság szabályzata lehetővé teszi az elsőbbséget, azt természetesen igénybe is lehet venni.

De van különbség az elsőbbség biztosítása és az elsőbbség követelése között.

Van különbség aközött is, hogy valaki udvariasan jelzi a helyzetét, vagy egyszerűen úgy dönt, hogy neki most mindenki más előtt joga van bejutni.

A gyerek nem automatikus viselkedési felmentés.

Ahogyan az sem, hogy "csak ezt az egy táskát szeretném felvinni".

Amit nem vettél meg, az még nem lesz jogosan a fedélzeten

A következő klasszikus helyzet a kézipoggyász.

Az ember kifizeti a fedélzeti csomagot, betartja a méret- és darabszámkorlátokat, majd feljut a gépre, és azt látja, hogy mások két-három plusz szatyorral, hátizsákkal, kabáttal, papírzacskóval és kisebb-nagyobb pakkal próbálják elfoglalni a rendelkezésre álló helyet.

És természetesen minden bekerül. Ha pedig elfogy a hely, jön a következő szint:

"Majd beteszem valaki más fölé."

Nos, nem. A felső tároló nem közösségi raktár, amelyet az foglalhat el, aki gyorsabban pakol. Ha az én ülőhelyem fölött van hely, az jó esetben az én csomagomnak is helyet jelent. Nem azért, mert különleges bánásmód jár, hanem mert ezért vásároltam meg a szolgáltatást és ezért tartom be a szabályokat.

A szatyrok pedig valójában nagyon egyszerű kérdést vetnek fel:
Miért kell annak a másik ember terét elfoglalni, amit magad elé vagy az ülés alá is el tudnál tenni?

Mert megteheted?

Lehet.

De illik?

Ez már más kérdés.

A repülőülés nem nappali kanapé

A repülőn egyébként is meglehetősen szűkös a személyes tér. Éppen ezért különösen érdekes, amikor valaki úgy ül el a helyén, mintha a saját nappalijában lenne.

• Szétteszi a lábát.
• Félrehúzza a karfát.
• Átnyúlik a másik oldalra.
• Elfoglalja a rendelkezésre álló terület jelentős részét.

Persze, mindenki szeretne kényelmesen utazni. Csakhogy a mellettünk ülő ember is szeretne.

A repülés egyik legalapvetőbb etikett-szabálya éppen ezért szerintem az, hogy használd a saját teredet, de ne birtokold el másét.

"Nem ülünk egymás mellett, cseréljünk!"

Ez az egyik legérdekesebb jelenség.

Valaki valamiért nem azt a helyet kapta, amit szeretett volna. Ezután megkezdődik a tárgyalás.

"Ugye nem gond, ha cserélünk?"
"A férjem mellett szeretnék ülni."
"A gyerek miatt…"
"Csak most az egyszer…"

És valóban: van, hogy egy helycsere teljesen természetes és semmilyen kellemetlenséget nem okoz.

De van egy apró etikett-szabály, amit érdemes lenne ilyenkor észben tartani:

A másik ember helye is az ő helye.

Lehet kérni. Nem lehet természetesnek venni, hogy majd biztosan átadja.

És különösen nem illik megsértődni, ha nemet mond.

Mert lehet, hogy ő éppen azért választotta ki és fizette ki azt a helyet, hogy ott üljön. 

Csak zárójelben jegyzem meg: repülés biztonsági okokból TILOS a helycsre!!!!

Az úti okmányokat nem a kapunál kell először megkeresni

Az utazás egyik legkisebb, mégis legárulkodóbb etikettje az, amikor valaki a sor elejére érve kezdi el keresni az útlevelét vagy a beszállókártyáját.

• Táska kinyit.
• Zseb átkutat.
• Telefon elő.
• Még egy zseb.
• "Jaj, hol is van?"

Közben mögötte több tucat ember vár.

Nem kell katonai pontosság. Nem kell stresszelni. Nem kell minden mozdulatot előre megtervezni. De egy kis előrelátás igenis elvárható. Ha tudom, hogy mindjárt én következem, előkészítem az irataimat. Nem azért, mert a repülőtér diktatórikus hely.

Hanem azért, mert nem vagyok egyedül.

És aztán jön a leszállás…

A repülés etikettjének talán legszórakoztatóbb fejezete a leszállás. A gép még szinte meg sem állt, amikor valaki már felpattan. Mintha attól félne, hogy ha még harminc másodpercet ül, elviszik előle a Földet.

Aztán áll az ülésben, mögötte még mindenki ül, ő pedig lehetőleg úgy helyezkedik, hogy senki másnak esélye se legyen felállni, elővenni a kabátját vagy leemelni a csomagját. Pedig a repülőgépen a sor nem sprintverseny. Ha nincs csatlakozó járat, sürgős helyzet vagy valamilyen más különleges ok, akkor egyszerűen várunk.

Megadjuk a lehetőséget annak, aki előttünk ül, hogy felálljon. Hagyjuk, hogy levegye a csomagját.

Nem furakodunk elé. Nem lökjük arrébb. Nem állunk úgy, hogy közben három másik ember próbáljon körülöttünk zsonglőrködni a poggyászával. Ez egy nagyon egyszerű emberi gesztus.

Megvárod a másikat.

A gyerek nem probléma. A modortalanság az.

Talán itt érdemes egy dolgot különválasztani.

Nem a gyerekekkel van baj.

Nem a családokkal van baj.

Nem azzal van baj, ha valakinek segítségre van szüksége, elsőbbséget biztosítanak neki, vagy alkalmazkodást kér egy adott helyzet miatt.

Sőt.

Egy civilizált közeg éppen attól civilizált, hogy tudunk egymás különböző helyzeteire figyelni.

De a figyelemnek két iránya van.

Aki segítséget kér, figyelembe veszi a másikat.
Aki segítséget ad, pedig jóindulattal teszi.

És ez akkor működik jól, ha egyik fél sem él vissza a másik türelmével.

Fapados jegy, nem fapados ember

Talán valójában ez zavar a legjobban az egészben. Nem az, hogy valaki olcsó légitársasággal utazik.

Én is. Nem az, hogy nincs elsőbbségi beszállása. Nem az, hogy nem vásárolt extra poggyászt. Nem az, hogy gyerekkel utazik.

Hanem az, amikor valaki úgy gondolja, hogy az ő kényelme fontosabb a többiekénél.

A fapados modell valóban arról szól, hogy azt fizeted ki, amire szükséged van.

De a civilizált viselkedés nem extra szolgáltatás.

Nem kell hozzá prémium jegy.

Nem kell hozzá business class.

Nem kell hozzá lounge.

Nem kell hozzá sok pénz.

Csak egy kis figyelem.

És talán még valami:

annak a felismerése, hogy rajtad kívül még több száz ember próbál ugyanoda eljutni.

A repülési etikett röviden

• Szállj be a sorod szerint.
• Készítsd elő az irataidat.
• Tartsd be a poggyászszabályokat.
• A saját csomagodnak keress helyet.
• Ne foglald el mások terét.
• Helycserét lehet kérni – kikényszeríteni nem. (repülés biztonsági okból egyébként TILOS)
• Ne pakolj más feje fölé csak azért, mert neked az kényelmesebb.
• Leszálláskor várd meg a sorodat.
• És ha valaki előtted lassabb, ne úgy nézz rá, mintha személyesen ellened követne el merényletet.

Mert végső soron a repülési etikett nem a szabályokról szól.

Hanem arról, hogy képesek vagyunk-e néhány órán keresztül úgy viselkedni, mintha rajtunk kívül mások is lennének a világon.

És igen, lehet olcsón repülni. Lehet fapadossal utazni. Lehet spórolni a csomagon, az ülésen, az ételen vagy az elsőbbségi beszálláson.

De a modorunkat talán nem kellene fapadosra állítani.